A cikket már szerdán megírtam, de a blog.hu remek mentési rendszere miatt újra kellett írnom a cikk négyötödét. Hej.
Néhány nappal ezelőtt volt lehetőségem ellátogatni a Wayne Houchin szemináriumra, és meg kell mondanom, nem bántam meg. Egy nagyon tartalmas kétórás előadás volt remek bemutatókkal, jó humorral és pontos magyarázatokkal.
A szeminárium a Leörvey Klára gimnáziumban, egy közepes méretű iskolai színháztaramben folyt le, minden jól hallatszott és látszott, tehát a szervezéssel nem volt gond. Hajnóczy Soma volt a "konferanszié", és néha-néha lefordította Wayne egyébként angol magyarázatait magyarra. Bár gondolom az angolul nem tudók nem érthettek meg mindent, szerintem a magyarázat eléggé gesztikulált és vizuális volt ahhoz, hogy a lényeget mindenki megértse.
A szeminárium három fő része volt: a performanszok, a magyarázatok, és a kérdés-válasz. A bemutatott effektek nagy része sokaknak már ismert volt, de voltak számomra új, eddig még nem látott dolgok is. A legelső effekt a Gypsy Thread volt, amit bár Wayne nem magyarázott el, tökéletes felvezető volt a leghíresebb effektjéhez, a Thread-hez. Aki nem ismerné, ITT egy link. Lényege az, hogy az előadó egy félméternyi cérnát a szájába vesz, majd a cérna egyik végénél fogva kihúzza azt a szeméből. Kétségtelen, élőben látni sokkal elszörnyítőbb (van ilyen szó?), mint videón. Ismertem az effektet, mégis elég igazinak tűnt a dolog. Wayne nem túlrészletezve, de lényegretörően és részletesen elmagyarázta mind a gimmickless, mind a gimmickelt verziót is, kiemelve a különböző "veszélyeket", amik az első verzió során felmerülhetnek. Volt egy kifejezetten érdekes gondolata a shock magic-kel kapcsolatban: ha a néző ilyen effekteket lát (pl. pengenyelés, Sean Fields effektek, Thread, Through & Through /bár mondjuk az megint más tészta/, stb.), nem az ámítja el, hogy ez lehetetlen, hanem az, hogy milyen igazinak tűnik. Ennek ellenére a legtöbb ilyen dolog valami trükkön alapszik, ami teljesen eliminálja a bármiféle veszélyt, fájdalmat, vagy igazi vért. A néző (hacsak nem egy anatómiában jártas személy) elhiszi, hogy a cérna tényleg eljut a torkunktól a szemünkig, mivel a létrehozott kép nagyon is valóságos. Wayne ezt tökéletesen példázta egy történettel, ahol egy kardnyelő a produkciója végén tűzőgéppel a mellkasához tűzött egy kártyát, és így hajolt meg. mindenki elhitte ezt neki, pedig a tűzőgépben nem volt kapocs (tűző, ahogy Soma fogalmazta), a lapot pedig a kedvenc dábl szájdid sztikitéjpünkkel ragasztotta magához. Aki kedveli az ilyesféle trükköket, ezen érdemes elgondolkoznia, és figyelembe vennie, amikor valamit kreál.
A második effekt neve Houdini's Influence. Én személy szerint még nem hallottam róla, ezért ez nekem új volt. Az effektben egy tucat fénykép játszik szerepet, mindegyik egy-egy kártyalapot ábrázol. A történet szerint a lapok abból a pakliból származnak, amit Houdini halála előtti legutolsó trükkjében használt. Egy néző papírgalacsinnal kisorsol valakit a nézőtérről, ami értelemszerűen elveti az előre megbeszélés lehetőségét. A fotók képpel lefelé lekerülnek az asztalra, és a kisorsolt néző teljesen szabadon, a változtatás lehetőségével élve kiválaszt egyet. A papírgalacsinról kiderült, hogy valójában egy korabeli újságcikk fénymásolata, részben leírja Houdini legutolsó trükkjét, és azt, hogy akkor a néző melyik lapot választotta. A kiválasztott fotót felfordítva látszik, hogy a jóslat helyes volt.
Bár az effekt csak egy száraz jóslatos trükknek tűnhet, a történet, a megvalósítás és a prezentáció tényleg életet és titokzatosságot ad neki. A néző választása tényleg teljesen szabad, nincs beépített néző, se forszírozás. Amíg a néző nem jön rá a trükkre, az effekt tényleg elképesztően tisztának tűnik. Nincs benne semmi sneaky move, és gyakorlatilag teljesen magától működik. A metódus nagyon érdekes, és bár már nagyon régen lett kitalálva, ilyen megvalósításban szerintem még senki nem láthatta.
Az effekt szerves része az is, hogy nem kártyákat használunk, hanem fotókat. Wayne jól elmagyarázta, hogy egy néző számára sokkal különlegesebbnek, rejtélyesebbnek hat a trükk, mint hogyha kártyákkal adnánk elő. És igaza is van: kártyákkal több trükk étezik, mint bármilyen más kellékkel összesen, és elképzelhető, hogy egy laikus már tényleg unja a kártyákat. A Houdini's Influence végülis egy kártyatrükk, csak épp nem használunk hozzá kártyákat, hanem egy bizonyos pakli kártyáinak fotóit. Továbbvéve a gondolatot: ha mondjuk Jerry's Nuggets-szel mutatunk trükköket, és előtte értesítjük a nézőket, hogy itt van a szemük előtt egy negyvenéves pakli, amiből kevesebb, mint ötezer van az egész galaxisban, nagy eséllyel ez jobban felkelti az érdeklődésüket, mint ha sima Bike-t használnánk. Ha meg egy történetet is tudunk mesélni vele kapcsolatban, az még jobb.
A következő effekt a Stigmata volt, annak is a kártyás verziója. A néző választ egy lapot a pakliból, amit az előadó nem lát. A lap visszakerül a pakliba, amit a néző alaposan megkever, miközben a bűvész háttal áll neki. Miután visszafordul, a néző erősen megszorítja az előadó csuklóját. A bőrén maradt vörös nyomok lassan átváltoznak a néző választott lapjának értékévé.
Ez az effekt, ugyanúgy mint a bemutatottak nagy része, megjelent DVD-n. Ott a koncepcióval három különböző effektet tanulhattunk meg: a fent leírt kártyás módszert, egy olyat, ahol a néző egy rokona nevének kezdőbetűi jelennek meg az elődadó kezén, és ahol egy szabadon választott szám rajzolódik ki. Ez a kártyás verzió technikailag nem sok nehézséget tartalmaz, viszont a néző számára nagyon ütős, akár még ijesztő is. Wayne 14 éves korában jött rá a metódusra, és két évig egy elég kezdetleges verziót használt. Azóta kissé átformálta az effektet, hogy sokkal vizuálisabb és elképesztőbb legyen. Sikerült neki, az kétségtelen.
Ezután jött a szerintem legjobb effektje, a Sinful. Ez lényegében egy aláírt érme az italosdobozba effekt, ami először ezze a névvel (azaz Signed Coin In Soda Can valamiért imádott és tisztelt Criss Angel barátunk nevével fémjelezve), majd nemrégiben megjelent már Sinful néven egy képregényszerűség, ami részletes magyarázatokat és rengeteg tippet ad a tanulóknak. Wayne eredeti ötlete az volt, hogy egy olyan coin in bottle effektet találjon ki, ahol az érmét később már nem lehet kiszedni az üvegből. Végül üveg helyett egy üdítősdoboz lett a főszereplő, amit tényleg úgy lehet a végén kiadni, hogy az aláírt érme benne van, de ne lehet kiszedni.
A legnagyobb előnye az effektnek az, hogy teljesen impromtu: kölcsön lehet kérni mind az érmét, mind a dobozt. Az érme mindkét oldalán alá van írva, és semmi switch nem történik. Az effekt rettenetesen tiszta: az érmét belecsapjuk a dobozba, amit utána mind a sok oldaláról megmutatunk, megforgatjuk, és még az érmét magát is lehet hallani, ahogy lötyög a dobozban. A dobozd kinyitva kiöntjük a tartalmát, amiben ott marad az érme, amin a doboz nyílásán keresztül látszik az aláírás. Ezután a doboz a benneragadt érmével kiadható a nézőnek, és teljesen tiszták maradunk.
Itt egy elég részletes magyarázatot hallhattunk, mivel az effekt kézügyességen alapul, nem gimmicken. Wayne több fontosabb nüanszra is kitér, amikkel jobban és hihetőbben mutathatjuk be a trükköt. Nekem ez marad a kedvencem Wayne Houchin összes kreálmányai közül.
Az utolsó elmagyarázott effekt a Counterfeit Hollingworth. Ez egy érdekes Torn'n'Restored Card effekt, aminek inspirációja értelemszerűen Guy Hollingworth TNR effektje volt. Az utóbbi inkább színpadra készült, Wayne verziója pedig close-up-ban is tökéletesen működik. Emellett tökéletes lehetőség rátukmálni a nézőre a névjegykártyádat.
Az effekt ugyanúgy kezdődik, mint bármilen más torn&restored card. Egy lapot negyedekbe hajtogatunk, majd négy részre tépünk. Ezután a részeket egyesével összeforrasztjuk. Mivel az utolsó negyedet két szélhez kell visszaforrasztani, a bűvész elővesz egy öngyújtót, amivel lassan összeforrasztja a széleket. És tényleg, amikor újra széthajtogatja a lapot, a negyedik sarok, egy picit megszenesedve, de visszaforrt a laphoz, amit ezután ki is lehet adni.
Ez egy elég érdekes effekt: az összeforrasztás része felettébb látványos, és bár van szükség néhány sneaky move-ra, összességben egy elég tiszta effektnek nevezném. Wayne kihangsúlyozta a misdirection fontosságát az effektben, hogy hogyan irányítsuk a nézők figyelmét pont oda, ahova mi szeretnénk. Nyilvánvalóan nem volt újdonság, amit ezzel kapcsolatban mondott, de azért élőben hallani mégis más. :) Talán a leglényegesebb része az effektnek az eredmény kiadása a nézőnek. Az összeforrasztott kártya egyik sarka jól láthatóan megszenesedett az összeforrasztás helyénél, ami amolyan "impossible object" jelleget ad az egésznek. Wayne külön elmondta, hogy éttermi bűvészes időszakában így adta ki a névjegykártyáit.
Az előadás fináléja pedig tényleg rettenetesen ütős volt. Nem került megmagyarázásra, de nem is bánom, mert nem lenne merszem megcsinálni. Lényegében: Wayne megevett negyven darab átvizsgált, valódi fémtűt (tüvet?), majd rá négyméternyi összetekert cérnát. Néhány percnyi kínylódó várakozás után kinyitotta a száját, és kihúzta a torkából a cérnát, és ráfűzve mind a negyven fémtűt. A tüvek és a cérna lenyelése után az előadó szája teljesen üres volt, így nem igazán hinném, hogy a nyelőcsövön kívül hova máshova mehetett volna nagyi varrókészlete. Nagyon meg lennék lepődve, ha nem lenne ebben semmi trükk, de kontrollált körülmények között is annyira igazinak tűnt, hogy tényleg elámultam. Most már értem, miért sikoltoznak az emberek a Thread láttán. Mindenesetre nyugodtan mondhatom azt, hogytalán ez volt az est fénypontja.
Nos, meg kell mondanom, hogy a szemináriumon rendkívül jól éreztem magam. Nem csak tanulás volt, de szórakozás is. Wayne Houchin egy tényleg kiváló előadó, nagyon jó tanár, és még humorérzéke is van. Nagyon remélem, hogy megtetszett neki az ország, és rebesgeti a hírét a barátai között. Jó lenne mondjuk egy Danny Garcia szeminárium. :D
Írjátok meg kommentben, ki jött el, hogy érezte magát, és mi tetszett neki a legjobban! :)
